2016. szeptember 7., szerda

5 Fejezet

Be leptem újra gardróbba, és türögetem tovább a ruhákat.
 mar utolsó ruhát tűrtem össze amit előzőleg a földre löktem.
 Kész ez is meg van. Nem tudom mit tegyek itthol. Arra a döntésre jutottam, hogy elmegyek futni.  Úgy éreztem látnom kell azt a fiút, aki a háznál volt.
   Felkaptam a futó nadrágom, és a sport felsőm.
A nadrág kék színű és fehér rózsa van rajta. A felső úgyszintén kék és bársonyos az anyaga. Imádom, már régen megvettem. Akkor találtam rá a ruhára, mikor Natannal csavarogtunk a városban. Jaj, Natanról jut eszembe! Nem szeretném, hogy ma is megüssön. Én nem arra születtem, hogy a férjem üssön-vágjon, mint egy lovat.
   Levettem a kulcsot az éjjeli szekrényemről, kiléptem az utcára, és az ajtót becsuktam magam után.
   Elkezdtem futni. Olyan jól esik a friss levegőn lenni! Ilyenkor mindent szépnek látok.
Ahogy futottam azon kaptam magam, hogy újra az erdő szélén vagyok. Az ösvényen vártam, hátha megpillantom azt a srácot, aki megmentette az életem.
   Már késő volt, és az ösvény egyre barátságtalanabbnak tűnt. Lassan odaértem a házhoz, de nem mentem be, mert nem akartam megzavarni.
Álltam ott tétován olyan, mintha valami megdobbanna a szívemben. Kicsi, szerény ház, de a béke ül rajta. A nagy gondolkodásból egy kedves hang billentett ki.
- Szia! Hogy kerülsz ide? - kérdezte meglepve.
- Jaj, ne haragudj! Nem akartalak zavarni. - szabadkoztam zavaromban.
- Nyugi nem zavarsz. Csak megkérdeztem. Hogy létezik, hogy újra itt vagy? - kérdezte kedvesen.
- Még magam sem tudom. Csak ide tévedtem. - mondtam, majd a benntartott maradék levegőmmel elmondtam egy szuszra. - Látni akartalak. Vagy valami ilyesmi.
- Örülök, hogy itt vagy. - mosolygott. - Meghívhatlak vacsorázni?
- Nem. Ne haragudj. De... - mire mondtam volna valamit közelebb lépett, magához húzott, és megcsókolt. Ellöktem magamtól, és pofon vágtam.
- Mit képzelsz magadról? - szegeztem neki a kérdést, de nem hagytam szóhoz jutni, és így elszaladtam. Amíg rohantam hazafelé, csak a fiún járt az eszem. Nem tagadhatom, hogy jól esett a csókja, de férjnél vagyok, és ez nem helyes. Meg lelki ismeret-furdalásom van, pedig még nem is szeretem a férjem. Egyszerűen undorodok tőle.
   Mire észbe kaptam, már az ajtónkban álltam. Nyitottam volna a zárat, de már nyitva volt. Halálra rémültem, meg hült bennem a vér.
Nem tudtam mit tegyek. Végül erőt vettem magamon, és beléptem.
Az esernyő az ajtó mellett volt, és felkaptam. A konyhába léptem. Hirtelen valaki elkapott hátulról, és hiába rúg kapálóztam, nem tudtam szabadulni. Erre egy ismerős hangot hallottam.
- Drágám, én vagyok az.
- Natan?
- Igen. Kire számítottál?
- Senkire, csak az ajtó nyitva volt, én meg megijedtem.
- Hol jártál?
- Hát az úgy volt...
- Mondd el nyugodtan.
- Elmentem futni, mert unatkoztam itthon.
- Jól van! Van valami kaja itthon?
- Nem főztem semmit ne haragudj.
- Nem haragszom.
- Menjünk el vacsorázni? - kérdeztem remegő hangon. Semmi kedvem nem volt menni étterembe, itthon maradni meg annyi sem. Féltem az újabb pofonoktól.
- Maradjunk itthon. Ha neked így jó.
- Hát, ahogy gondolod drága férjem.
- Nem kell kedvesnek lenned. Látom a két ragyogó szemedben, hogy undorodsz tőlem.
- Ez nem igaz! Olyat ne mondj Natan, amiben nem vagy biztos. - mondtam. - Natan kérdezhetek valamit?
- Kérdezz bátran! - mosolygott bíztatóan.
- Mi történt ma veled?
- Ezt, hogy érted?
- Úgy, hogy Louis, a főnököd említette, hogy a szemed vérben forgott, és elrohantál.
- Beszéljünk kérlek másról. - mondta zavartan. Mintha nem is Nathan lenne. A szemem fent akadt. Olyan más ma minden. A férjem is mintha máshogy bánna velem. Lehet Louis keze van a dologban? Nem tudom, de kiderítem, motyogtam az orrom alatt.
- Tessék? Akarsz mondani valamit?
- Igen. Nem megyünk el csavarogni a városba? - mentettem a menthetőt. - Gyalog, mint más emberek. Látnád milyen a város éjjel.
- Menjünk. - sóhajtott. - Nagyon jó ötleteid vannak.
- Mit vegyek fel, drága kis feleségem?
- Valami kényelmeset, amiben jól érzed magad. - válaszoltam, majd felrohantam a lépcsőn, be a szobába. A gardrób felé vettem az irányt. Előkaptam a fekete nadrágom meg a rózsaszín felsőmet. Hallom, hogy Nat jön fel a lépcsőn. Megdermedtem. Odalépett hozzám.
- Gyönyörű vagy! A legszebb nő a világon! - mondta, majd ő is odalépett a szekrényhez és elővette a ruháit. A kék a kedvenc színe.
Amint elkészültünk, kiléptünk a szobából, és elindultunk. Na mehetünk Nathan? Persze. Ki leptünk a szobábol ajtóhoz indultunk. Ki nyitottam. Én meg be zártam. És el indultunk az éjszakaba.

2016. április 20., szerda

Szünet!?

Sziasztok! :) Nos, hát nekem kicsit úgy tűnik, ez a blog fölöslegesen van. Tudom, már nagyon régen voltam aktív, amit sajnálok, nincs magyarázatom rá.
Arra kérlek titeket, vagyis aki ezt olvassa, hogy írja le a véleményét. Folytatódjon a történet, vagy itt az idő abbahagyni? Nyugodtan írjatok, bármit, amit gondoltok, én minden véleménynek nagyon örülök.
Csak ennyit szerettem volna közölni, további szép napot mindenkinek. :)
Puszii : Aria D. <3

2016. január 25., hétfő

4.rész

Halkan nyitottam ki az ajtót, hogy a bent tartózkodók véletlenül se hallják meg érkezésemet. Levettem a cipőm, és megpróbáltam hang nélkül eljutni a lépcsőig. Már megnyugodtam, amikor felléptem az első lépcsőfokra, de Nathen észrevett.
-Szerelmem.-szólt utánam, azt hiszem a kedves hangján. Hogy van képe az éttermes dolog után, így szólítani? Megalázott mindenki előtt. Úgy látszik, neki ez nem jelentett semmit, viszont nekem igen. Nem fogom, egyhamar elfelejteni az az estét. Undorodom ettől az embertől.
-Szia.-erőltettem egy elfogadható mosolyt arcomra, miközben megfordultam.
-Miért akartál köszönés nélkül felmenni?
-Fáradt vagyok, csak azért. De ne haragudj, nem fordul elő többet.
-Semmi baj, Édesem.-simított végig arcomon, mire engem a hideg rázott ki.-Gyere, bemutatlak valakinek.
Miért viselkedik úgy, mintha semmi nem történt volna? Megint kedves, és törődő. Örülök, hogy ő ilyen könnyen elfelejti a dolgokat, én akármennyire is szeretném, nem tudom. 
Követtem a nappaliba, ahol egy húszas éveiben járó fiú ült. Érkezésünkre felállt, és alaposan végigmért. Nathen erre büszkén átkarolt, amit hagynom kellett. Próbáltam kicsit elhúzódni, de olyan erősen fogott, hogy esélyem sem volt.
-Ő itt a legszebb nő a világon, a feleségem. Ella, ő Louis.-mutatott be minket egymásnak.
-Örülök, hogy végre megismerhetlek.-mosolygott rám Louis kedvesen. Első benyomásra megkedveltem. Igazán szimpatikus volt, nem értem, hogy lehet ő Nathen legjobb barátja. 
-Én is.-fogtam vele kezet.
-Nathen, már nagyon sokat mesélt rólad, persze jó értelemben.
-Ennek örülök. Ha most megengeditek, ki kell pakolnom a táskából.-néztem Nat-re, aki aprót bólintott. Elköszöntem Louis-tól, és átmentem a konyhába. Ahogy pakoltam a szekrényekbe, eszembe jutottak, az alig egy órája történtek.  Így visszagondolva arra, hogy Harry lelövi a két férfit, akik holtan estek össze mellettem, beleborzongok.  De akkor ott, egyáltalán nem viselt meg.
Amikor kicsi voltam, többször fordult elő, hogy betörtek hozzánk, apámat keresve. Ilyenkor mindig felkeltem és végignéztem, ahogy apám végez velük. Elsőnek sírva fakadtam, de amikor már többször láttam vért, vagy éppen halott embert, úgymond kezdtem hozzászokni a látványhoz. Tudom, ez nem éppen normális, de ilyen körülmények között nőttem fel.
Apa otthon is tartott fegyvereket, amiket mindig elkértem tőle, csak hogy megfoghassam. Emlékszem, eleinte apám próbálta elfelettetni velem azokat, amiket láttam, de ez nem sikerült. Egyre jobban kezdett érdekelni, hogy hogyan kell használni a pisztolyt. Apa ezt nem akarta. Nem akarta, hogy tudjam mi az a pisztoly. De hát melyik szülő szeretné, hogy a gyereke az emberölés iránt érdeklődjön? Szerintem semelyik. 
Amint apa rájött, hogy többet nem titkolózhat előttem ilyen dolgokról, beleegyezett, hogy egyszer-kétszer elvisz magával a törzshelyükre.
Tehát megtanultam a pisztoly,és különböző fegyverek használatát. Így már tudtam embert ölni. Azt viszont nem engedélyezte, hogy ki is próbáljam. Nem tudom, hogy képes lettem-e volna, embert ölni, talán igen. 
Pár évvel később kicsaptak az általános iskolából, mert bevittem apa egyik fegyverét megmutatni. Használni ugyan nem akartam, de megfenyegettem egy lányt, és ez nem tetszett az igazgatónak. Innentől magántanuló lettem, és apa egy életre eltiltott a fegyverektől, és minden mástól. Azóta nem láttam, sem emberölést, sem pisztolyt. Egészen mostanáig. Ezért nem is rémültem meg, amikor Harry végzett a két emberrel.
Miután elpakoltam mindent, kikukucskáltam, hogy Nathen és Louis mit csinálnak. Szerencsémre bementek a dolgozó szobába, és így könnyen fel tudtam menni a szobánkba. Mint mindig, most is hatalmas felfordulás volt bent. Ilyen ez, ha Nathen keres valamit. Ha már akár, egy nadrágot nem talál, akkor felforgatja az összes szekrényt, és mindent kidobál, ami az útjába kerül. Utána, ha minden a földön van, segítséget kér tőlem, és persze én egyből megtalálom az elveszett ruhadarabot.
Elővettem a telefonomat, és megnéztem rajta az időt. Még csak négy óra. A készüléket az éjjeli szekrényre raktam, majd a kidobált ruhákhoz térdeltem le, és elkezdtem összehajtogatni őket.
-El.-rontott be a szobába Nathen.
-Itt vagyok.-kiáltottam vissza a gardróbból, majd pár pillanat múlva már ott is termett előttem.
-El kell mennem pár órára.
-Rendben.-rá sem néztem, csak pakoltam a ruhákat.
-Ella.-szólt már kicsit erőteljesebben.
-Mi van, Nathen?-álltam fel, hogy egy magasságban legyünk.-Válaszoltam, mit akarsz még? Nem fogok mindig úgy ugrálni, mintha a kiskutyád lennék. Ha már nem úgy válaszolok, ahogy te szeretnéd, akkor leribancozol, és elhordasz mindennek, mert szerintem ez a megoldás. Utána addig ütsz, amíg el nem ájulok, és másnak úgy teszel, mintha semmi nem történt volna.  Elegem van belőled, Nathen.
A kis monológom alatt végig a szemébe néztem. Semmit nem tudtam kiolvasni a nézéséből. De egy valamiben biztos voltam, Nagyon mérges.
Sajnálom, ha fáj neki az igazság, de ezeket már nem tarthattam magamban. És ez még nem volt minden. Tudtam volna többet mondani, de szerintem elsőnek ennyi elég volt. Még soha nem szóltam így vissza neki, ezért is érte most meglepetésnek a kis kirohanásom. De nem érdekel, jobb lesz, ha hozzászokik. Úgy gondolom, többet nem kell mondanom, kellőképp feldühítettem.
Mikor percek múlva sem szólalt meg, kezdetem megijedni. Lehet, hogy kár volt ilyen hirtelen a fejéhez vágnom a dolgokat?  Mostanában amúgy is könnyen fel tudja húzni magát bármin, ezzel most rátettem egy lapáttal. Mit fog csinálni? Megüt?
-Nathen.-hallottuk meg Louis hangját, elég közelről, majd ő is felbukkant a gardróbban.-Ne haragudjatok, csak az a helyzet, hogy mennünk kellene.
-Én nem megyek, történt egy kis baj.
Jaj, csak ezt ne! Ha itthon marad, akkor nekem tényleg végem. Ki tudja, miket fog csinálni velem. Be kell vallanom, félek tőle. Nevetséges, de a saját férjemtől félek.
Könyörgően néztem Louis-ra, és reméltem, hogy látja rajtam, mit akarok feléje sugallni. Gondolom láthatta rajtam az ijedtséget, mert egy aprót bólintott, amit szerencsére Nathen nem vett észre.
-Ez nagyon fontos megbeszélés, nem hagyhatod ki.-erősködött Lou, miután megértette célzásomat.
-Mondtam, hogy nem megyek!-csattant Nathen. Tudtam, hogy reménytelen lesz őt rávenni, ezért olyan hagyjad fejrázással jeleztem Lou-nak, hogy hagyja abba.
-Nagyon mérges lesz a főnök, te is tudod. Már túl sokszor hiányoztál, és ez most a legfontosabb találkozó.
A főnök szó hallatán, Nathen szinte megdermedt, és kezeit ökölbe szorította. Úgy tűnik, ez a főnök, még Nathen-től is nagyobb ember lehet. Nem tudom ki ez az ember, de nagy hatással van férjemre.
-Menj le, mindjárt megyek.-utasította Louis-t, aki teljesítette a parancsot, és magunkra hagyott minket. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, és felvettem a ruhákat a földről. A szekrényhez mentem, majd szépen beraktam a ruhadarabokat a helyükre.
-Louis most megmentett, de ha hazajövök, még kapsz. És készülj, mert kurvára ideges vagyok, nem leszek elnéző. Valami szexit vegyél fel.-hatalmasat csapott a fenekemre, és ő is elhagyta a helységet. Mérgesen dobtam le a kezemben tartott dolgokat, és átmentem a szobánkba.
-Te mit csinálsz itt?-kérdeztem Louis.t, aki az ágyon ült.
-Figyelj, tudom, hogy mire képes Nat. Feltartom, ameddig csak tudom, és próbálok beszélni vele, de kérlek ne idegesítsd fel.
-Miért segítesz nekem?
-Mert kötelességem. És most tedd, amit mondok. Ha hazajön, biztosan mérges lesz, ezért ne is próbálj meg ellenkezni. Feküdj le vele, attól talán egy kicsit megnyugszik. És a legfontosabb, hogy ne állj ellen. Ha ezeket betartod, akkor ő is úgy fog viselkedni veled. Most megyek, de ne mond el neki, hogy beszéltünk. Vigyázz magadra.
Nem értettem Louis szavait. Vagyis pontosabban értettem, csak azt nem tudom, hogy miért akar ennyire segíteni. Hiszen Nathen a legjobb barátja, és hogy nekem segít, így hátba szúrja. Minden esetre, megpróbálom azt tenni, amit mondott. De nem lesz könnyű. Amint a közelemben van, elönt a düh, és szeretnék mindent a fejéhez vágni. Meg kell próbálnom uralkodnom magamon, és hallgatnom Louis-ra. Elvégre ő már régebb óta ismeri, mint én. Remélem nem lesz semmi baj, mert nem akarom, hogy még egyszer bántson.

Hey-hey! :) Megérkeztem az új résszel, remélem elnyeri a tetszéseteket. :)  Igyekeztem hosszúra írni, de szerintem nem lett izgalmas. De ezt majd TI eldöntitek!! Minden estre, ha tetszett ÍRJATOK KOMIT, VAGY IRATKOZZATOK FEL, mindenkit szívesen látok! :) Nem húzom tovább az időt, jó olvasást, és további szép napot! :) <3
Puszi: Aria D.

2016. január 16., szombat

3.rész

Hunyorogva nyitottam ki szemeimet. Próbáltam megszokni a fényt, ami bejön a szobába. Pár perc múlva sikerült teljesen kinyitnom a szemem, ezért felültem, de a fejem iszonyatosan fájt, ezért visszadőltem az ágyba.
Mindenre  tisztán emlékeztem, ami a múlt éjjel történt. Soha nem gondoltam volna, hogy ő ilyenre képes. De ismét látszik, hogy nem ismerem eléggé. És hogy mit érzek most? Semmit, Miért? Mert nem szerettem szerelemből, sőt ezek után még undorodom is tőle. Milyen férfi az, aki megüt egy nőt? Ráadásul a saját feleségét.
Eddig úgymond barátként tekintettem rá, de most már sehogy. Csalódtam benne. Nem értem mi történt vele. és biztos nem is fogok rájönni, de az igazat megvallva, már nem érdekel. Próbálom minél messzebb elkerülni, ami nem lesz könnyű, mert egy házban élünk, plusz még a felesége is vagyok. Na és ugye Nathent ismerve, mindig az van amit ő akar, szóval nem lesz könnyű dolgom.
Erőt vettem magamon, és nyöszörögve kimásztam az ágyból. Belebújtam a mamuszomba, és lassan, mivel a fejem majd szét robbant, lecsoszogtam a konyhába. A szekrényből kivettem egy fejfájás csillapítót, majd bevettem egy kis vízzel. A poharat a mosogatóba raktam, és indultam vissza az emeletre, amikor megszólalt  a csengő. Tudtam, hogy Nat nincs itthon, és ha ő jönne, akkor nem csengetne, mivel van kulcsa. Az ajtóhoz siettem, és kinyitottam. A zöld szemű fiú állt előttem, és amint meglátott, halványan elmosolyodott.
-Szia.-köszönt lazán.
-Te mit keresel itt? És honnan tudtad, hogy itt lakom?
-Ki mondta, hogy hozzád jöttem?-nevetett fel, mire a mellkasom előtt összefontam a kezem.-Na jó. Az maradjon az én titkom. Egyébként jól vagy?
-Miért ne lennék jól?
Felsóhajtott, majd megindult felém. Hirtelen nem is fogtam fel mi történik, csak akkor kapcsoltam, amikor megfogta a pólómat. Ijedten nyúltam a kezéhez, de ő csak rám mosolygott.
-Nyugi, semmi olyat nem csinálok, ha te nem kéred.-mondta pimaszul, majd a vállamról kicsit lehúzta az anyagot.-Tudtam.
Gyorsan vállamra néztem, ahol ott díszelgett az esti események nyoma. Visszahúztam a pólóm, és kicsit hátrébb léptem, mert alig kaptam levegőt.
-Mit tudtál? Nem is ismerjük egymást, és fogalmam sincs, hogy mit keresel itt.
-Látni akartalak.-válaszolta teljes nyugodtsággal, mire nekem görcsölni kezdett a hasam. Hogy miért? Nem tudom, még soha nem éreztem ilyet.
-T...tessék?
-Tegnap az étteremben Nathen nagyon mérges volt, és tudtam, hogy baj lesz. Este nem jöhettem, hogy megnézzelek, így hát ezért vagyok most itt.-magyarázta.
-Jól vagyok. És köszönöm, nagyon kedves vagy, de nem kell engem ellenőrizgetni. Nem is ismerjük egymást, ezért kérlek menj el.
-Nyugalom Királylány!-nevetett kicsit fel.-Ne gondold, hogy vigyázni akarok rád, csak megsajnáltalak.
-Ha kisajnáltad magad, akkor mehetsz is.
-Már itt sem vagyok.-ezzel megfordult, és a kocsijához ment. Beült, majd elhajtott.
Néztem, ahogy kifordul az utcából, és utána teljesen eltűnt. Talán soha többet nem látom. Még ilyen beképzelt, arogáns barommal nem találkoztam. Hogy van képe idejönni, és engem ellenőrizgetni? Életemben kétszer láttam, és azt hiszem ennyi elég is volt. Soha többet nem akarom látni. És honnan tudta meg, hogy itt lakom? Követett? Mindegy, nem is érdekel, valószínű többet nem kell találkoznom vele, aminek örülök. De van valami ebben a fiúban, ami nagyon is érdekes. Hogy mi, azt még én sem tudom, és minden bizonnyal nem is fogom megtudni.
Becsuktam az ajtót, és az emeletre mentem. Elhatároztam, hogy elmegyek bevásárolni, mert semmi ehető nincs itthon. Kiválasztottam a megfelelő ruhát, és átvonultam a fürdőbe. Egy gyors tusolás után magamra vettem a ruhadarabokat, megcsináltam a hajam, s kész is voltam. Felvettem a cipőm, majd bezártam a bejárati ajtót, és elindultam gyalog a bevásárló központ felé.

A sorok közt haladva észrevettem, hogy két férfi folyamatosan utánam jönnek. Kicsit megijedtem, ezért gyorsan a pénztárhoz mentem. Szerencsémre egy idősebb néni állt be mögém, és a két férfi kiment az üzletből. Felsóhajtottam, és elkezdtem a megvásárolt élelmiszereket kipakolni a kassza szalagra.
Kifizettem, és egy bevásárló táskába raktam bele a dolgokat. Köszöntem, és kimentem a boltból. Körülnéztem, de sehol nem láttam a két pasit, ezért nyugodtan indultam haza. Útközben többször is hátranéztem, hogy megbizonyosodjak róla, nem-e követ valaki, de mivel semmi olyat nem láttam, ami veszélyt jelentett volna, nyugodtan sétáltam.
Már az utcánkban jártam, amikor egy férfi ugrott elém a semmiből. Ijedten álltam meg, amikor valaki hátulról kikapta a kezemből a bevásárló táskát. Megfordultam, és az a férfi állt velem szemben, aki a boltban is ott volt. Gondolkoztam, hogy elfutok, de soha nem tudtam gyorsan futni, ezért ezt az ötletemet gyorsan el is vetettem.
-Ella, ugye?-kérdezte a hátam mögött álló.
-Mit akarnak tőlem?-hol az egyikre néztem, hol a másikra, miközben egyre jobban hátráltam.
-Nyugodj meg, kicsikém. Ha nem ellenkezel, akkor most nem fog bajod esni. Elmondom mi lesz. Velünk jössz, felelsz pár kérdésre, és utána meglátjuk.
-Mi? Én nem megyek sehova. Hagyjanak békén, biztos összetévesztenek valakivel.
-Nem, nem. Téged keresünk. Na gyere, menjünk.-megfogta a kezemet, és húzni kezdett. Mivel sokkal erősebb volt nálam, így nem tudtam ellenkezni, muszáj voltam velük menni.
-Nem!-kiáltottam.-Hagyjanak békén.
Egyre jobban kezdtem rángatni a kezem, mire az egyik felkapott a vállára és cipelni kezdett, de ekkor kiabálni kezdtem. Kaptam a számra egy kendőt, és így már csak ütögettem a vállát, mert semmit nem lehetett hallani a hangos sikításomból. Nagyon viccesen nézhettünk ki. Két hatalmas állat, akik egy lányt cipelnek, miközben az ütögeti a vállát. Ha kívülről látnám magunkat, biztosan elröhögném magam, de most ebben az esetben nem tudok nevetni.
-Bassza meg.-állt meg az engem cipelő. Egyenesen előre nézett. Követtem tekintetét, és megláttam, hogy tőlünk kicsit messzebb áll valaki. Úgy látszott, megijedtem tőle, mert az ellenkező irányba kezdtek el vele futni. Nem értettem mi történik, majd egyszer csak egy lövést hallottam, és a férfi összeesett. Az engem cipelő még egy darabig futott, de ő is egy lövést kapott. Össze esett a földön, és ezzel engem is magával rántva. Semmimet nem ütöttem be, mert rá estem, de felállni sajnos nem tudtam, ugyanis össze volt kötözve a lábam. A fiú, aki eddig messze állt, most egyenesen felém közeledett, és így már felismertem. A zöld szemű fiú, aki nem akartam látni. Mit keres ő itt? Megint sajnálni jött?
Letérdelt hozzám, és levágta a lábamról a kötelet, majd segített felállni.A számról leszedtem a kendőt, és a földre dobtam, a halott férfik mellé.
-Minden oké?-fürkészett.
-Nem tudom.  Hogy kerültél ide? Követtél? És mit akart tőlem az a két pasi? Kérlek válaszolj, mert megőrülök.-fakadtam ki, mire átölelt. Szorosan bújtam hozzá, és be kell vallanom, nagyon jól esett a törődése. Hogy itt volt velem, pedig nem is ismerjük egymást.
A könnyeim csak folytak le az arcomon, és az ő pólóján kötöttek ki. De őt nem zavarta. Nyugtatóan simogatta a hátam, és hagyta, hogy sírjak. Így álltunk az utca közepén, csak mi ketten.
-Semmi baj.-nyugtatott.
-Válaszolsz a kérdéseimre?-engedtem el, és letöröltem a könnyeimet.
-Amire tudok, igen. Követtelek, és láttam, hogy megtámadnak, de nem tudok kik voltak.
-Miért követtél?
-Nem tudom. Valami különleges van benned,
-Semmi különleges nincs bennem.-nevettem fel kicsit.
Reggel, amikor nálam volt, én is azt éreztem, hogy valami különleges van benne. Azt nem hittem volna, hogy ő is így érzi, de ezek szerint mégis. Hogy mi lehet, az a különlegesség? Nem tudom, és szerintem ő sem.
-De van. És erre próbálok rájönni, már reggel óta.
-Megölted őket.-tereltem a témát, mert úgy éreztem, ennek nem lesz jó vége.
-Igen. És te mégis itt beszélgetsz velem.-mosolyodott el.
Igaza volt. Egy cseppet sem ijedtem meg tőle. Miért nem félek tőle?
-Miért van ez?
-Szerintem idővel magadtól is rájössz, El. Mert én rájöttem miért is vagy különleges a számomra, te is rá fogsz, hidd el.
-Hogy hívnak?-tettem fel a kérdést, amit már az első találkozásnál fel kellett volna, de soha nem volt rá alkalmam.
-Harry.-mosolygott.-És hogy már ezt is tudod, én megyek. Innen már hazatalálsz. És ne fél, többet nem fognak így rád támadni. Örültem, hogy találkoztunk.
Megfordult, és otthagyott a gondolataimmal együtt. Ismét vannak kérdéseim, amikre megint nem fogok egyhamar választ kapni. Most egészen kedves volt. Tud ő ilyen is lenni, nem csak bunkó.
Te jó ég, Nathen!-jutott hirtelen eszembe. Ha megtudná, hogy mi történt, biztosan nagyon mérges lenne. Nem csak rám, hanem Harryre is.
Felvettem a földről a táskát, és gyorsan elindultam a házunk felé. Mivel már az utcánkban voltunk, nem kellett sokat mennem. De amikor már a házhoz közeledtem, megláttam egy ismeretlen autót, ami nem Nathené.

Írjatok véleményt!! :) Puszi: Aria D.

2015. december 15., kedd

2.rész


Egy díszes étterem előtt álltunk meg. Kiszálltunk a kocsiból, majd kézenfogva sétáltunk az étterem bejáratához. A sor, mint mindig, most is kígyózott, de Nathen ezzel nem törődött. Előretolakodtunk, mire csak morgásokkal illettek minket a sorban álló emberek. A biztonsági őrökhöz érve, férjem mondott nekik valamit, amit nem értettem, és már bent is voltunk a helységben. Mondanom sem kell, az étterem nem csak kívülről volt díszes, hanem természetesen belülről is. Mivel Nathen úgymond "nagyembernek" számít Londonban, és még sok helyen, az ő elmondása szerint, nem mehetünk egyszerű helyekre, mert rontaná a hírnevét. Pedig néha a sok rendezvény helyett, sokkal jobb lenne otthon lenni, vagy elmenni piknikezni. De valószínű ilyen nem fog előfordulni, Nathent ismerve.
A pincér egy három személyes asztalhoz vezetett minket, ahol már az asztalon várt ránk az étlap. Megköszöntem a kedvességét, majd leültem, és olvasgatni kezdtem. hogy miket is lehetne enni, amikor váratlanul férjem kikapta a kezemből az étlapot.
-Mi az?-kérdeztem értetlenkedve. Továbbra is szúrós szemekkel nézett, amit nem értettem.
-Láttam.-nyögte ki végül, de ezzel a válasszal semmire nem mentem.-Ha még egyszer így megnézel valakit, mint ezt a szarházit, esküszöm, olyat teszek veled...
-Befejeznéd?-szakítottam félbe.-Miről beszélsz egyáltalán?
-Pontosan tudod. A kis pincérkét úgy nézted, azt hittem leesel a székről.
-Te jó ég, teljesen megőrültél? Sok volt neked ez a mai nap, úgy látom. Megköszöntem a segítségét, mert te nem voltál hajlandó megszólalni.
-Ő egy pincér. Az a dolga, hogy segítsen, ezen nincs mit megköszönni, Ella.
-Tudod mit? Kimegyek a mosdóba, nem akarok veszekedni. Remélem addigra lenyugszol, és tudunk beszélgetni, úgy, mint egy férj és feleség szoktak.-álltam fel, és mit sem törődve azzal, hogy még beszél hozzám, elindultam a mosdó keresésére.
Átsétáltam az asztalok között, és mentem a zöld nyíl után, ami a mosdót mutatta.  Egy ajtón kellett bemenni, ami után még két ajtó nyíl, a férfi és a női mosdó.
Elvégeztem a dolgomat, és miután kezet mostam, kijöttem a kis helységből, de ahogy a külső ajtót nyitottam ki, valaki megelőzött, és fejbe vágott. A hirtelen jött lendülettől, hátraestem, és már vártam, hogy találkozzak a kemény csempével, azonban két kéz megfogott.
Óvatosan kinyitottam a szemeimet, és farkas szemet néztem a már ismerős zöld szemű fiúval, akivel a faházban találkoztam.
-Úr isten, ne haragudj, teljesen véletlen volt.-jött oda hozzánk egy fiú, gondolom ő vághatott fejbe az ajtóval. Én azonban nem tudtam rá figyelni, mert egy zöld írisz teljesen rabul ejtett.
-Minden oké?-suttogta.
-I...igen. Köszönöm.
-Tényleg ne haragudj, nem tudtam, hogy ott vagy.-szólt újra az ismeretlen fiú, de ezúttal rá is néztem. Nos, ha leírást kellene róla mondanom, úgy kezdeném, hogy minden lány álma. Magas, kigyúrt, barna hajú, barnás szemű, igen helyes srác.
Időközben a zöld szemű segített felegyenesedni, így a két fiú közt álltam.
-Semmi baj.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Egyébként Liam vagyok.-nyújtotta a kezét, amit elfogadtam.
-El.-mutatkoztam be én is.-De ne haragudj,mennem kell.
-Látlak még?-kérdezte reménykedve, mire a zöld szemű felnevetett.
-Mi olyan vicces?-tettem csípőre a kezem.
-Semmi.-válaszolta lazán, és zsebre vágta a kezét.
-Tényleg menned kell?-jött közelebb Liam, és megfogta hatalmas kezével, az én apró kezeimet.
-Igen. Köszönöm, hogy elkaptál.-itt a zöld szeműre néztem, aki csak biccentett egyet, ezért visszafordultam Liamhez.
-Remélem még találkozunk.
-Nem hiszem.-kiszabadítottam a kezem, majd egy utolsó pillantást vetettem a göndörre, és otthagytam őket.
Visszasiettem férjemhez, közben megigazítottam a ruhám, majd helyet foglaltam. Hosszú percekig nem szólaltunk meg, majd végül a csendet ő törte meg.
-Hol voltál eddig?-kérdezte kicsit sem kedvesen.
-A mosdóba, Nathen.-sóhajtottam.
-Eddig? Pontosan tíz perce mentél el. nem hinném, hogy addig ott voltál. Figyelj szívem, jobban jársz ha te mondod el, mert ha én jövök rá, akkor nagy bajban vagy.
-Mióta vagy te ilyen? Eddig megbíztál bennem, és most is meg kellene. A mosdóban voltam csak, ez az igazság.
-Milyen vagyok Ella?-állt fel idegesen, mire az étteremben lévők mind felénk fordultak.
-Ülj le kérlek, mindenki minket néz.
-Nem érdekel!-csattant fel.-Na mond csak, milyen is vagyok? Nem tetszik az új stílus? Tudod, nekem sem tetszik ez az új ribanc stílusod. Elhozlak egy fontos vacsorára, amit mellesleg, le kellett mondanom miattad, és te erre még elmész, hogy találkozhass a pincérkéddel. Mekkora ribanc lett belőled!
A könnyeim megállás nélkül folytak. Még soha nem beszélt így velem. Megalázott az egész étterem előtt, pedig semmit nem tettem.
-Elnézést.-jelent meg mellettünk Liam. Gondolom észre vette, hogy az előbb Nathen rá célzott. Csak most vettem észre, hogy ő is pincér. Pontosabban az a pincér, aki a helyünkre kísért minket, és akinek megköszöntem a segítséget.- Én nem találkoztam a hölggyel.
Nagyon hálás voltam Liamnek, és küldtem is felé egy halvány mosolyt, majd férjemhez fordultam. Az arcát nézve, nem hitt Liamnek. Ökölbe szorította a kezét, és megindult szegény Liam felé, majd egy hatalmast ütött a gyomrába, aki nem számított erre, és összeesett a földön. Gyorsan felpattantam a helyemről, és leguggoltam Liam mellé, mire Nat hangosan felnevetett.
-De romantikus! Alig ismered húsz perce, és máris mellé állsz. Tudod, ugye, hogy nagy bajban vagy?
-Nathen, fejezd már be! Ez nem te vagy!-sírtam.
-Kussolsz ribanc!-ordított rám.
A tömegen, aki közben körénk gyűltek, egy negyven év körüli férfi vágott át, akit követett három másik is. Az egyik felsegítette Liamet, és megnyugtatott, hogy innen átveszik, semmi baja nem lesz. A másik kettő férjemhet fogta le, aki össze-vissza kapálózott, és ordított.
Megköszöntem a segítséget a férfinak, eljöttem az étteremből. Még hallottam Nathen hangját, ahogy a nevemet kiabálja, de nem érdekelt. Hatalmasat csalódtam benne.
Leintettem egy taxit, beszálltam, majd a címet megadva, indultunk is. Nem érdekelt, hogy Nathen ott maradt, és bár tudtam, hogy ha hazajön hatalmas veszekedés lesz, akkor sem érdekelt. Tudtam milyen valakiben csalódni, de Nathent nem így ismertem meg. Soha nem kiabált, és mindig nyogodtan kezelte a kisebb-nagyobb veszekedéseinket. Úgy látszik nem ismerem eléggé. Nem tudok a dolgairól, és fogalmam sincs, mit csinál egész nap. Elvileg Londonban, egy eldugottabb helyen van valami törzshelyük, ahol megbeszéléseket tartanak, arról, hogy hogyan védjék meg Londont. Én csak erről tudok. De így belegondolva, nem is akarok többről tudni.
Kifizettem a taxit, majd kiszálltam. Már kezdett sötétedni, ezért az ajtóhoz mentem, és kinyitottam. Cipőmet a házba érve levettem, és visszaraktam a helyére, majd felmentem az emeletre. Ahogy a hálószobában felkapcsoltam a lámpát, egy férfit láttam meg, az ablaknál állni. Nekem háttal volt, de pontosan tudtam, hogy ki az.
-Te...te hogy értél haza ilyen gyorsan?-kérdeztem bátortalanul, mire megfordult.
-Az most teljesen mindegy.-indult el felém.-Van sokkal fontosabb megbeszélni valónk, igaz?
-Nincs semmit megbeszélni. Itt egyedül te voltál az, aki rátámadt a pincérre, megalázta a feleségét az egész étterem előtt, úgy, hogy semmit nem tettem!
-Az a kis szarházi nagyon is megérdemelte, mivel tudom pontosan, hogy mi is történt a mosdóban!
-Hányszor mondjam még el, hogy semmi nem történt? Nem is találkoztam vele. Fogd már fel Nathen!-kiabáltam most már én is.
-Szánalmas ribanc vagy.-csattant keze az arcomon.-A feleségemből ribanc lett. Legalább bevallanád, amit tettél, ennyi bátorság lenne benned. És milyen volt? Élvezted ugye?
-Nem történt semmi! De tudod mit? Most így visszagondolva, szívesebben lennék vele, mint egy ilyen...-nem tudtam befejezni, ugyanis újból megütött. Majd megint. Egészen addig, amíg minden teljesen elsötétült.


És itt vagyok! Sikerült megérkeznem az új résszel, kicsit hamarabb, mint terveztem. Próbáltam hosszúra írni, ami szerintem most sikerült is :) Remélem tetszeni fog, és írtok komit, vagy feliratkoztok! Jó olvasást mindenkinek!! :) 
Puszi: Aria D.

2015. december 5., szombat

1.rész

A futás mindig megnyugtat. Olyankor teljesen kikapcsol az agyam, és végre segít kicsit lenyugodni.
Szerencsére ez most is sikerül, miközben az utcákon kocogtam végig. Először csak úgy volt, hogy a közeli boltig megyek, s onnan vissza, mert a térdem eléggé vacakol. Viszont amikor elértem a bolthoz, nem fáradtam el, úgy éreztem többet is tudok még menni, ezért elhaladtam a kis épület mellett.
Észre sem vettem, hogy teljesen kiértem a faluból, és egy erdő féleség elején találtam magam. Még soha nem jártam erre, és nagyon kíváncsi lettem, hogy mi található a távolban, így tehát nem ijedtem meg, és folytattam utam.

Pár percre megálltam pihenni, de nem adtam fel. Beljebb futottam a kis ösvényen, amit időközben vettem észre, majd egy faháznál kötöttem ki. Nagyon elhagyatott házikó volt, biztos régen jártak már erre. Felléptem a teraszra, és az ablakhoz sétáltam, hátha látok valamit bent, de sajnos az üveg annyira piszkos volt, hogy semmit nem lehetett látni. Az ajtóhoz léptem, és kis hezitálás után lenyomtam a kilincset. Az ajtó nagy meglepetésemre kinyitódott, s elém tárult a nappali. Mivel még odakint világos volt, tisztán lehetett látni, ezért lámpára nem volt szükség. Kicsit bátortalanul, de beljebb léptem.
Balra egy ajtó volt található, ami mögött a hálószoba kapott helyet. Egy egyszerű franciaágy, szekrény és íróasztal volt összesen a szobába, de így is nagyon hangulatos volt. Az éjjeliszekrényre tévedt a tekintetem, amin egy bekereteztetett kép volt rakva. Közelebb mentem, majd felemeltem és tanulmányozni kezdem. Egy lány volt rajta, éppen a konyhában főzicskézett. Nem ismertem a lányt, de viszont nagyon szépnek találtam. Hosszú szőke haja egy laza lófarokba volt fogva, egyszerű ruhát viselt, ami nagyon is jól nézett ki rajta.
-Te mit csinálsz itt?-hallottam meg egy idegen férfi hangot a hátam mögül, mire gyorsan megfordultam. Egy magas, izmos, göndör hajú, igen jóképű srác állt velem szemben. Zöld íriszeiből nem tudtam kiolvasni, hogy most éppen mire gondol, de az tisztán látszott, hogy nagyon mérges.
-Én...én csak...ne haragudj, nem tudtam, hogy itt laksz.-dadogtam, majd a képre pillantottam, és visszahelyeztem a helyére.-Tényleg ne haragudj, már megyek is.
A kijárat felé indultam, de megfogta a kezemet. Félénken néztem fel rá, a legrosszabbra számítva, és nagyon úgy tűnt, észrevette félelmemet, mert halványan elmosolyodott.
-Hogy hívnak?-kérdezte kedvesen.
-Ella.-válaszoltam továbbra is őt nézve.-Most már elengedsz?
-Persze.-eleresztette a kezemet, és hátra lépett egy lépést.
-Köszi...akkor én most megyek.-mosolyogtam rá, és mivel nem kaptam rá semmilyen választ, kikerültem, és kimentem a kis házból.

Amint messzebb voltam a faháztól, újra elkezdtem futni, és egyszer sem álltam meg. Meglepődtem ezen a teljesítményemen, hiszen még soha nem futottam megállás nélkül ennyit, de különösebben nem foglalkoztam most ezzel.  házhoz érve elővettem a zsebemből a kulcsot és a zárba helyeztem. Elfordítottam, s már bent is voltam a lakásban. Elsőnek a konyhába vezetett utam, ahol töltöttem vizet egy pohárba, majd egy húzásra megittam, és a poharat a mosogatóba helyeztem.  pulton egy cetli volt hagyva, Nathen kézírásával.
Szerelmem,
Változott az esti program, hamarabb érek haza, mert az egyik ismerősömmel vacsorázunk. 
Öltözz csinosan, hatra otthon vagyok érted.
N.
A cetlit a kukába dobtam, és az emeletre mentem. Mivel Nathen azt írta, hogy hatra jön értem, készülődni kezdtem. Elsőnek lezuhanyoztam, majd a vizes hajamra egy törölközőt tekertem, és felvettem a már előre kikészített fehérneműt. Átsétáltam a gardróbba, és egy csinosabb ruha után kezdtem kutatni. Némi hezitálás után egy ujjatlan, comb középig érő rózsaszín ruha mellett döntöttem. Felvettem, majd feltettem pár kiegészítőt, és visszamentem a fürdőbe. A hajamat megszárítottam, és hagytam kiengedve, csak pár hullámot alkottam bele. Sminket nem nagyon tettem fel, egyszerű szempillaspirál, szemceruza, és már kész is voltam. Fújtam magamra a parfümömből, és egy pillantást vetettem magamra a tükörben.
Soha nem szerettem ilyen helyekre járni, de Nathen elég gyakran kap meghívásokat más-más helyekre, ahol természetesen nekem is meg kell jelennem, mint a felesége. Már több embernek is bemutatott, akikre már nem nagyon emlékszem. 
A tükörképemet nézve, eszembe jutott amikor még apával mentünk vacsorázni, minden vasárnap. Erre az emlékre gondolva, elmosolyodtam, de sírni nem tudtam. Megfogadtam, hogy emiatt már nem fogok sírni.
-El! Megjöttem, szerelmem!-kiabált a földszintről férjem. Felkaptam a táskám, és lesétáltam Nathen-hez, aki már teljesen fel volt öltözve. 
-Gyönyörű vagy.-dicsérte meg öltözékem.
-Nem szeretem, amikor hazudsz.
-Ella, nem tudom hányszor kell elmondanom, hogy te vagy a leggyönyörűbb nőm akit valaha láttam. Nálad szebb, és jobb feleséget, sehol nem találnék, és nem is akarok. Nagyon szeretlek.
Borzasztóan fájt. Fájt, hogy szeret. Fájt, hogy nem szeretem. Ő bármit megtett volna értem, mert tiszta szívéből szeretett. Viszont én ezt neki nem tudtam viszonozni, mert nem voltam szerelmes. Én próbálkoztam, de tényleg. Egyszerűen, nem tudtam belé szeretni, pedig mindennél jobban szerettem volna. Boldog lehettem volna vele, hisz ő a legjobb férj, és nála jobbat nem is kívánhatnék, de nem szeretem. Olyan nekem, mint egy barát.
-Induljunk.-erőltettem mosolyt az arcomra. Látva Nathen arcát, nem erre a válaszra számított. Értetlenül nézett rám, és már tudtam, hogy ebből nagy veszekedés lesz. Utáltam a veszekedéseinket, de sajnos elég sűrűn vesztünk össze apróságokon.
-Ennyi? Ennyit mondasz?-fogta meg erősen a kezemet.-Ezt már szerintem megbeszéltük, igazam van? Halljam!-olyan hangosan kiabált, és erősen fogta a karomat, hogy muszáj voltam kicsit hátrébb lépni.
-I...igen. Köszönöm Nathen, te vagy a legjobb férj. Szeretlek.
-Én is, szerelmem.-ölelt át.-Nem szeretem, amikor ilyen vagy. Nyugodtam mond el, amit érzel, mert tudom, hogy nagyon szeretsz, csak nem mered mindig kimondani.
Eltávolodott tőlem, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni, majd lecsapott ajkaimra. Erőszakosan kezdett csókolni, amikor megérezte nemtetszésemet.
-Nathen.-toltam el magamtól.-Menjünk, jó?
-Jó, de nem úszod meg. Este folytatjuk.
Gyorsan előkerestem fekete magassarkúmat a cipős szekrényből, és amint megtaláltam, belebújtattam lábam. Férjem már a kocsiban várt, ezért sietősen zártam be a bejárati ajtót, és ültem be a fekete járműbe.


Drágáim! Megérkezett az első rész, remélem minden kedves idetévedőnek tetszeni fog! :) Az igazság az, hogy sokkal hamarabb akartam hozni, csak mindig közbejött valami, és nem sikerült a tervem. Igyekszem a következő résszel, amiről annyit elárulok, hogy sokkal izgalmasabb lesz, mint ez a rész volt. Köszönöm az első feliratkozót, nagyon örültem neki, remélem leszünk még többen is! :)
Jó olvasást mindenkinek, ne felejtsetek el komit írni, vagy épp feliratkozni :)
U.i.: BOLDOG MIKULÁST!!! :)

2015. november 3., kedd

Prológus

-Jó reggelt, drágám!-karolt át férjem, és egy puszit nyomott arcomra.
-Neked is.-mosolyogtam rá, és folytattam a reggeli elkészítését.
-Ma megint csak este jövök, kérlek zárd be az ajtót, és ne engedj be senkit.
-Nathen, ezt minden nap elmondod.-fordultam meg, hogy lássuk egymást.-Megértettem, és nem vagyok már kisgyerek, tudok vigyázni magamra.
-Tudom, csak nem akarom, hogy bajod essen.-simított végig arcomon, és egy rövid csókot nyomott számra.
Visszafordultam, és elzártam a gáztűzhelyet, majd a rántottát áttettem egy tényérra, és a már korábban elkészített szalonnát is melléhelyeztem. Töltöttem egy bögrébe kávét, raktam bele cukrot, majd a tányérral együtt az asztalra raktam, Nathen elé. Elrakta a telefonját, amit eddig nyomkodott, ás egy mosoly kíséretében nekikezdett a reggeli elfogyasztáshoz.
A pultnak dőltem, és figyeltem minden mozdulatát. Annyira tökéletes. Minden megvan benne, amiről egy lány álmodhat, de én még sem szeretem. Nem tudok beleszeretni, akármennyire is akarom, nem megy.
És igen, most jön az a kérdés, hogy akkor miért mentem hozzá? Miért mondtam neki igent, ha nem szeretem?
Nos a mi életünk nem valami átlagos...tizenhat éves voltam, amikor egyik este becsöngetett hozzánk egy férfi. Mivel apa nem volt otthon, ezért én nyitottam ki az ajtót. A férfi amint meglátott, gúnyosan mosolyogni kezdett, amit a mai napig sem felejtek el.
-Segíthetek valamiben?-kérdeztem félénken.
-Szerbusz Ella!-köszöntött.-Sajnos rossz hírt kell közölnöm veled.
-Történt valami?
-Apukádat gondolom ma még nem láttad.
-Ami azt illeti, igen.-vallottam be.
-Nálunk van, fogságban. És most neked is velem kell jönnöd.
-Tessék? Én nem megyek sehova, kérem hagyjon békén.-kezdtem hátrálni, és csuktam volna be az ajtót, de lábával megakadályozta, és beljebb lépett.
-De jössz, ha apádat szeretnéd még élve látni. Kapsz öt percet, hogy összepakolj pár ruhát, utána indulunk.
Még most is tisztán emlékszem arra a napra. Akkor kezdődött minden. Elvittek egy teljesen idegen helyre, ahol napokig egy szobába voltam bezárva. Minden nap bejött hozzám a férfi, és hozott fel enni-innivalót, de semmit nem mondott, arról, hogy miért kellett akkor ott lennem.
Utána mutattak be Nathen-nek. Az egész napot vele kellett töltenem, hiába ellenkeztem. Amikor először megláttam, még talán egy kis szimpátiát is éreztem, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is múlt el.
A nap végén, amikor visszaértünk a házhoz, apa és a férfi már a ház előtt vártak minket. Nagyon megörültem régen látott apámnak, és annak, hogy még életben van. Viszont a boldogságom nem tartott tovább tíz percnél, ugyanis közölték velem, hogy hozzá kell mennem Nathen.hez, vagy apám meghal. Természetesen igent mondtam, mivel nem akartam apát elveszíteni, de ma már tudom, hogy fölösleges volt.
Az esküvő egy héttel később zajlott. Semmi felhajtás nem volt, egyszerű fehér ruhában kellett megjelennem, majd a szertartás, és indultunk a nászútra. Apát akkor láttam utoljára. 
A nászúton minden zökkenő mentesen ment, leszámítva azt, hogy utáltam a férjem. Egy szigeten voltunk elszállásolva, ahol csak mi ketten voltunk. 
Mindig is arról álmodtam, hogy életem szerelmével sétálok az oltárhoz, és utána boldogan élünk együtt. Az álmom egy része teljesült is. Hozzámentem valakihez, de nem életem szerelméhez. De apával mindig is szoros kapcsolat volt köztünk, mivel anyát még kiskoromban elveszítettem. Így bármit megtettem volna azért, hogy apát nem veszítsem el. És meg is tettem, de mint említettem, fölösleges volt.
Amíg mi a nászúton voltunk, messze Londontól, apát, és Nathen apját megölték. Azóta Nathen vette át apja helyét a szövetségben.
Ja, hogy ezt nem említettem? Apa is benne volt egy ilyen szövetségben. Ennek a feladata az volt, hogy meg kellet védeniük Londont a különböző csapatok betörésétől.
Sajnos apa halála után ez a szövetség feloszlott, mivel én nem akartam átvenni a helyét. Nathen viszont még ma is a vezetője az apja szövetségének, és most ők védik Londont.
És hogy miért nem mentem még el? Miért maradok Nathen-nel, ha nem szeretem? Próbáltam elszökni, de megtalált, és megfenyegetett. Durva dolgokat vágott a fejemhez, akkor láttam őt először így. Soha nem volt ez a kiabálós féle, de amióta új csapat tört be Londonba, soha nincs itthon, és sokkal többet veszünk össze apróságokon.

Gondolataimból, egy hangos csattanás zökkentett ki, mire a hang irányába fordultam.
-Ne haragudj Drágám.-férjem gyorsan a seprűért szaladt, hogy összetakarítsa a darabokra tört tányért. Amint visszaért, kezembe nyomta a takarítóeszközt, és távozott s konyhából. Sóhajtva kezdtem összesöpörni a tényér darabjait.
Ez hiányzik a legjobban. Soha nem gondoltam volna, hogy tizenhét évesen már férjnél leszek, Szerettem volna továbbtanulni, és egy jó állást találni. Mindig is szerettem nézni a modelleket, és imádom a ruhákat. Sajnos nincs jó alakom, és még szép sem vagyok, ezért a modell szakma messze áll tőlem, de a ruhatervezés mindig is nagyon érdekelt. Apával sokszor beszélgettünk ilyen álmokról, de ő ezeket már nem élte meg.
Mindent nagyon elsiettünk. Nem is ismerem a férjem, alig tudok róla valamit. Azt sem értem, hogy tudott belém szeretni ennyi idő alatt. Összesen kétszer látott, és tudta, hogy én vagyok az igazi, elmondása szerint.
Összesöpörtem a tányért, és a kukába dobtam, majd felmentem az emeletre, egyenesen a hálószobánkba. Nathen az ágyon ült, ölében a laptoppal, és érkezésemre felkapta a fejét.
Egy mosolyt eresztettem felé, és átsétáltam a gardróbba. Kiválasztottam egy egyszerű itthon ruhát, majd a fürdőbe siettem át. Magamra kaptam a ruhadarabokat, és hajamat felkötöttem a fejem tetejére.
Pont időben lettem kész, ugyanis nyílt az ajtó, és férjem dugta be rajta a fejét.
-Be kell mennem a fiúkhoz.-mondta, és közelebb húzott magához. Kezeit derekamra helyezte, és egy csókot nyomott számra.-Zárd be az ajtót, jó?
-Jó.-adtam meg magam.-Este áthívhatnánk a húgodékat, mit gondolsz?
-Nem akarom, hogy mindig velük legyünk. Kell nekünk is, egy romantikus este.
-Minden este romantikázunk, mert nem bírsz magaddal, Nathen.
-És ma sem fogok.-kacsintott.-Imádom a tökéletes tested, El.
Nyakamat apró puszikkal kezdte kényeztetni, és egy hirtelen mozdulattal felültetett a mosógép tejére. Nyakamat továbbra is csókolgatta, míg én kezemmel próbáltam ellökni, de nem sikerült. Erre a cselekedetemre belecsípett fenekembe, és a puszik helyett, erősen szívni kezdte nyakamat. Egy darabig tűrtem a fájdalmat, de tudtam, hogy ennek holnap nyoma lesz ezért eltoltam, ezúttal sikeresen. Ismét felemelt, majd bevitt a hálóba, és az ágyra rakott le. Nagyszerű, megint kezdődik a rémálom.

Sajnos ismét megtörtént, bármennyire is ellenkeztem. Utálom magam, amiért hagyom hogy azt csináljon velem, amit akar.
-Mennem kell.-állt fel. Felvette a földre ledobált ruháit, majd magára kapta azokat, és felém fordult.-Jó voltál Édesem. Este találkozunk.
Egy puszit adott arcomra, és már csak a bejárati ajtó csapódását hallottam.

Sziasztok lánykák! :) Megnyitotta kapuit, a legújabb blogom, ami  Compulsion( kényszer) címet kapta. Remélem itt is velem tartotok, illetve Ellával, Harry-vel és a többiekkel :D
Sokáig írtam ezt a részt, próbáltam érthetően leírni a dolgokat, remélem sikerült is :D Ha tetszett, írjatok komit, irtakozzatok fel, mindenkit szívesen látok!  Jó olvasást! <3 
Pusziii : Aria D.

Zaczarowani